Piton tanár úr, Lily Evans és Harry Potter - Severitus rajongói oldal :)
Tartalom
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Játékok
 
Újdonság: Pitonos részletek a könyvekből és a filmekből!
 
Erotika a Harry Potterben!
 
Aki a legnagyobbat alakítja: Alan Rickman
 
Fanfictions!
 
Köszi, hogy itt jártál! Gyere máskor is!

 
Múltadba zárva (Torry, slash) 18+
Múltadba zárva (Torry, slash) 18+ : 04. fejezet - Magunkra utalva /2.rész/

04. fejezet - Magunkra utalva /2.rész/

Lilcsyke  2011.06.28. 23:50

Folyt.


 

Ezen még elég sokáig töprenghetett, mert egyszerűen nem jött álom a szemére, bármilyen fáradtnak is érezte magát. Egy ideig csak bámult előre a sötétben, aztán ráeszmélt, hogy még rajta van a szemüveg. Gyorsan levette. Utána megfordult, mert már pokolian fájt a jobb oldala a kemény padlótól. Az ágy alatt látott egy kis fényt a túlsó ablakból – telihold lehetett, mert elég erősen világított. Erre eszébe jutott Remus, aki vérfarkas volt, és minden teliholdkor átalakult, bármennyire is küzdött a kórja ellen. Elfogta egy kis honvágy, és szívesen látta volna már a barátait is. Előfordult párszor, hogy hosszabb ideig nem találkoztak, de ő kezdte érezni a hiányukat. Vajon Voldemort megtalálja valaha a haza vivő varázsigét? Már elég rég bújta azt a furcsa könyvet, és eddig semmi ilyesmiről nem beszélt. Erre a gondolatra felemelte a fejét, és odalesett az alvó fiúhoz. Nem mocorgott, nem horkolt, és ha nem emelkedett volna a mellkasa, azt hihette volna, hogy halott. A hold fényében a szokottnál is sápadtabb volt.

Felsóhajtott, és ismét megfordult. Odalentről kaparászó hangok, mordulások szűrődtek fel, az utolsó éjjeli vendégek hangjai. Aztán a fejük felett megreccsent a padló, de nem hallatszottak léptek. Harry újra megfordult – ezúttal még hamarabb zsibbadt el a keze és a válla. Voldemort vékony cipője, ami kicsit nagy volt neki, nagyot koppant, ahogy helyezkedett. Erre megdermedt, de továbbra sem hallott mozgolódást a fiú felől. Inkább gyorsan levette a lábbelit, hogy megelőzze a hasonló eseteket. Hamarosan azonban megint muszáj volt helyzetet változtatnia. Halkan felnyögött… már mindene fájt, azok a részei is, melyek nem kerültek kapcsolatba a padlóval. A nyaka, párna híján elgémberedett, és a keze, amin a fejét nyugtatta, teljesen elzsibbadt a koponyája súlyától.

 - Ne szenvedj már – hallott meg egy halk hangot maga felett, mire rémülten felült, és meredten nézett Voldemort irányába. A fiú az ágy szélére kúszott, egészen közel volt hozzá, és kicsit kihajolt, biztos megnézte magának, mielőtt megszólította volna. A fejük, miután ő felült, pár centire került egymáshoz, Harry érezte Voldemort hűs illatát. Látni csak homályosan látta a sötét szemek csillanását.

 - Bocs, nem akartalak…

 - Nem miattad ébredtem fel – vágott a szavába a fiú, majd nyögve arrébb húzódott. – Gyere, ha oldalra fordulunk, tudunk egymás mellett feküdni.

 - Nem kell, hogy…

 - De kell – ripakodott rá Voldemort, majd összerezzent, mert a szomszéd szobából morduló hang válaszolt a hangoskodásra. A sötétben, szemüveg nélkül nem látta, milyen arcot vág a másik, de lefogadta volna, hogy fintorog. – Nem kell hősködnöd. Különben is, ha tovább nyöszörögsz, meg forgolódsz, tényleg nem tudok majd visszaaludni. Na, gyerünk, feküdj ide! Nem harapom le a fejedet.

Harry sóhajtott, és nem kérette tovább magát, csak azt remélte, hogy Voldemort nem látja rajta a vörösséget. Nem azért félt a fiú mellett aludni, mert tartott a támadásától… Inkább az zavarta, hogy bensőségesen közel lesz majd hozzá, egy ágyban, és már most eszébe jutott a pár órával korábban váltott, szenvedélyes csókjuk. Miközben bebújt a Voldemort által felemelt takaró alá, és hátat fordított neki, megborzongott. Már az emlék is elég vérlázító volt… Félt, hogy így se nagyon tud majd elaludni.

De a félelme alaptalannak bizonyult. Ahogy a másik szintén a hátát fordította felé, hogy ketten is elférjenek az ágyban a leesés veszélye nélkül, ellazult, és perceken belül elaludt.

 -oOHOo-

Harry másnap hajnalban egy kissé kavargó gyomorra, és még mindig az első ijedtség hatása alatt ült a pult mellett az ivóban. Nagyon korán lehetett, egy vendég sem volt a láthatáron, és az idős Tom is csak a reggeli sepergetésnél tartott. Nem szándékosan kelt fel ilyen korán.

Arra ébredt, hogy Voldemort odasimul a hátához. A fiú az ő nyakára hajtotta a fejét, és átkarolta álmában, és utólag már nyilvánvaló volt, hogy nem szándékosan tette, de akkor, ott, az ébredés első pillanatában annyira megrémült, hogy kiáltva ugrott ki az ágyból. Ezzel persze felverte Voldemortot is, aki értetlenül, veszettül álmosan nézett rá, kissé talán bosszús is volt. Ha ez nem lenne elég, Harry felfokozott érzékei igen élénken reagáltak a látványára: a félrecsúszott ruhájú, kócos, álmos fiú képe meglehetősen… izgató volt. Utálta magát érte, de nagyon tetszett neki a másik ebben az állapotban. Hogy elrejtse hirtelen támadt vonzalmát, elvörösödve kért bocsánatot a másiktól, azonnal felvette a szemüvegét a földről, és kiiszkolt a szobából. Először nem tudta, hova is akar bújni szégyenében, míg végül az egyik fürdőhelyiséget választotta. Amúgy is ráfért egy felüdülés… Nem vitt tiszta ruhát, de nem számított, újra felhúzta az előző napi nadrágját és ingjét, majd, amikor végzett, elindult visszafelé – tudta, hogy nem halogathatja a találkozást, és nem akart elkésni sem, hogy Voldemort nélküle induljon munkát keresni.

A fiúval az ajtóban futott össze, váltás ruhák voltak a kezében, ő is mosakodni ment. Nem tűnt úgy, hogy haragudna rá, amiért hajnalok hajnalán felébresztette, de még nem is igazán látszott ébernek.

Tehát addig lement az ivóba, és ott várta a másikat. Közben próbálta kiheverni a rémület utóhatását; a gyomorsav háborgását, és a halántékában kialakult, forró, feszítő fájdalmat. Ahogy ott ült a magas széken, szembesült vele, hogy a combjaiban pokoli izomláza van, innentől kezdve biztos volt benne, hogy ez nem lesz egyszerű nap. Nem értette, hogy bírta ki Voldemort azt a szaladgálást, hiszen korábban meg pont, hogy gyengélkedett.

Eddig eszébe sem jutott, hogy erre gondoljon, de most aggodalom szökött a szívébe, vajon mitől lehetett korábban olyan gyenge a másik? Neki kellett Londonig cipelnie a fiút az érkezése napján. Azért egy leendő feketemágus, akit ráadásul Voldemortnak hívnak, nem ájuldozik csak úgy a semmitől. Nagyon valószínűnek tartotta – nem mellesleg az egyetlen elfogadható magyarázatnak –, hogy az a varázslat az oka a fiú állapotának, amit elvégzett a tisztáson. Sokáig előfordult vele, hogy szédelgett, és sápadozott. Nem volt túl jól, és bár nem mutatta, de az előző napon is elkaphatta egy kis gyengeség, mikor megállította őt a nagy loholásban. Lerítt az arcáról, hogy nem csak az apja szavai viselték meg. Vagy az történt, hogy a futás váltotta ki nála azt az állapotot, vagy eddig is megterhelte minden testmozgás, csak nagyon jól titkolta. De miféle jövőlátó varázs üthette ki ennyire? Nem ismerte az efféle bűbájokat, és nem tudott róla, hogy lennének ilyen speciális varázslatok… De ez nem jelentett semmit. Attól, hogy ő nem tudott egyről sem, még számtalan létezhetett, és talán nem is túl kóser bűbájok, ezért viselhette meg ez az egész őt, aki mindig is erősnek akart mutatkozni mások előtt.

Azonban ezután hidegzuhanyként szakadt a nyakába egy másik gondolat: horcrux. Lehetséges volna…? Lehetséges, hogy már rég elkésett, és a fiú… csinált egy horcruxot? Az biztos nem egy egyszerű varázslat, arról ezerszer inkább elhitte, hogy kivált egy ilyen hatást az átkot elvégző máguson. És alighogy ez eszébe jutott, fájdalom cikázott végig a villámalakú sebhelyén. Felnyögött, és a homlokához kapott, mire a sepergető kocsmáros felkapta a fejét, és kérdőn nézett rá.

 - Jól vagyok – mondta rekedten, és megpróbált mosolyogni hozzá, de a szeme káprázott a kíntól. Felpattant, és a kezét a homlokán tartva szobájuk felé igyekezett. A baljával végig a lépcsőkorlátot markolta, és komolyan azt hitte, vissza fog szédülni. Mikor beesett az ajtón, egyetlen pillantással megállapította, hogy Voldemort a szekrény előtt áll, és a ruháit akasztgatja. Néhány darabot az ágyra dobott, biztosan az ő számára, hiszen nem lenne túl örvendetes, ha az előző napi göncökben menne állásinterjúra.

A fiú felnézett, mikor meghallotta az ajtó nyílását, és rámosolygott. Harry vett pár mély levegőt, hogy ne ziháljon, majd a másik arcát fürkészve beljebb lépett. A sebhelye lüktetése azonnal elmúlt, amint meglátta a kiváltóját.

 - Jól vagy? – kérdezte egykedvűnek tettetve magát, de hangjából kihallatszott az aggodalom. A másik arcáról lehervadt a mosoly, és gyanakodva felhúzta szemöldökét.

 - Miért ne lennék? – vont vállat hanyagul, unott hangon Voldemort, és egy pillanatra visszafordult a szekrény felé. Harry zavartan megvakarta sebhelyét, de szerencsétlenségére a fiú még éppen elkapta a mozdulatot a tekintetével, és még jobban elkomorodott.

Kínos csend ereszkedett közéjük, amit Harry végül azzal próbált megtörni, hogy a kikészített ruhákhoz lépett.

 - Nem reggeliztem, meg akartalak várni – mondta remegő hangon, és elfordulva vetkőzni kezdett. Mindketten érezték, milyen ügyetlen próbálkozás volt a téma elterelésére, és most hálát adott az égnek, hogy van oka a hátát mutatni a másiknak, mert tudta, hogy vörös az arca. Voldemort nyilvánvalóan érezte, hogy valami fontos dolgot titkolt el előle, de ezt tényleg nem merte elmondani neki. Ha csak megemlítette volna, hogy megérzése volt vele kapcsolatban, a fiú egyből rájön, mi is ez az egész. Már így is sejtette – hiszen elmondta, hogy sejti –, hogy tőle kapta a sebhelyét, ha megtudná, miféle kapcsolat van közöttük… nem lenne többé mit felhoznia kitérőül, ki kellene pakolnia. De azt nem szabad. Ennyire mélyen nem szabad beavatni őt, a jövőbe küldés feltételei ide, vagy oda.

Arról nem is beszélve, hogy ha megtudna mindent, a fiú talán megbánná a köztük történt csókokat, és azt… nem is akarta elképzelni. Ha Voldemort megbánná, hogy közeledett felé… belehalna a megaláztatásba… nem, ilyenre jobb nem is gondolni.

Milyen jó is lenne, ha a fiú nem kérdezne róla soha semmit, csak ellehetnének egymással!

Együtt mentek vissza a kocsmába, szótlanul, majd Harry visszaült korábbi helyére, a másik pedig átadta az utolsó centjét két szelet kenyérért, és egy kis sajtért. Harry gyomra szinte teljesen üres maradt, de nem panaszkodhatott, ha egyszer csak erre futotta. Volt már sokkal rosszabb helyzetben is, és ha ügyesek lesznek, délben már rendes ebédet fogyaszthatnak. Ezt a tényt ismételgette, miközben hátrament a fiúval abba a kis sikátorba, melyből átjárót nyithattak az Abszol útra, és még akkor is kántálta, mint egy mantrát, mikor letértek a kacskaringós, szinte néptelen, macskaköves utacskáról, és egy sötét utca felé siettek. A nap alacsonyan járt, és a Zsebpiszok közben amúgy is sokkal kevesebb a fény, úgyhogy Harry hunyorgatva, dideregve összehúzta magát, és szorosan Voldemort mellett maradt.

Az Abszol úttal ellentétben, itt már jóval többen lézengtek a boltok között. Egy fogatlan banya ki is pécézte magának őket, amikor elhaladtak az egyik, különösen hátborzongató növényeket áruló helyiség nyitott ajtaja előtt. A púpos, csimbókos hajú nő csak Voldemort pálcájának láttán húzódott vissza riadtan. Harry egy pillanatra lehunyta a szemét, az ijedtségtől elgyengülten a fiú vállára hajtotta a fejét, és reszketegen fújt egyet.

Ettől persze alig fél perccel később elvörösödött, gyorsan hátrált pár lépést, és még véletlenül sem nézett fel a másik megrökönyödött arcára, inkább a poros, hűvös utca végébe meredt. Voldemort végül tovább lépkedett, ezúttal már kezében fogva a pálcáját, és Harry engedelmesen szegődött a nyomába. Nem tehetett róla, de az imént valóban elhagyta a híres bátorsága egy pillanatra, hiszen megint eszébe jutott, hogy nincs meg a saját, szeretett pálcája.

A Borgin és Burkes előtt megálltak pár másodpercre, majd Voldemort kérdőn ránézett. Ő beletörődötten bólintott a kimondatlan kérdésre, majd vett egy mély levegőt, és kihúzott háttal lépett be a fiúval a homály uralta boltba. Az ajtócsengő rekedten kongott párat, aztán fáradtan elhallgatott, ám az eladónak ennyi elég is volt, hogy felfigyeljen rájuk: egy ápolatlan férfi döcögött elő egy hátsó helyiségből. Nem az általa ismert Borgin volt az, hanem egy másik öreg, akit Dumbledore merengőjéből kiemelkedve látott egyszer: Caractacus Burke, aki átverte Merope Gomoldot, és a híres Mardekár-medált alig pár galleonért vette meg az állapotos hölgytől.

 - Miben segíthetek? – kérdezte előbb nem túl szívélyes, rekedt és kásás hangon, majd ahogy a pult mögül jobban megszemlélte őket, táskás szemében különös fény lobbant. Harry ebben a kivilágítatlan helyiségben nem tudta megállapítani, mit jelenthet. Az öreg Burke előbb Voldemort finom arcát, és karcsú termetét vette szemügyre, morgott valamit, aztán a bevérzett tekintet őfelé fordult. A varázsló arcán egy szenvelgő mosoly ömlött el, Harry pedig ösztönösen közelebb húzódott Voldemorthoz: Burke úgy mustrálta végig, mint ahogy a legkiválóbb árukat szokás. Határozottan kezdett tartani a férfitől, nem úgy, mint a másik fiú, aki minden félelem nélkül tornyosult a töpörödött mágus fölé.

 - Munkát keresünk – felelt Voldemort, talán szándékosan kivárva, hogy Burke a kedvére végiglegeltethesse rajtuk a szemét, és még azelőtt folytatta, hogy a boltos megszólalt volna. – Szeretnénk a nyár idejére itt dolgozni, mind a ketten, ha lehetséges.

Ezt hallva Burke mosolya vigyorrá szélesedett, és miközben görbe ujjával megpiszkálgatta az orrát, újra a magasabbik fiúnak szentelte a figyelmét. Számító tekintete végigsiklott a vékony karokon, a szép arcon, az ajkakon, majd félreérthetetlen pillantást vetett a csípője irányába is. Ezután ismét ő következett. Harry inkább a kirakodott, rémisztő termék-kavalkádot bámulta.

Amikor Burke válaszolt, immár nyílt, eszelős vigyor ült cserepes ajkain, a hangja pedig erőltetetten mézesmázosnak, ám érezhetően izgatottnak hatott.

 - Azt hiszem, megfeleltek nekem. Bár te, kölyök, kicsit sovánka vagy, de majd beraklak a pult mögé, ott jó helyed lesz. Te viszont… te jó erőbe’ vagy, segítesz majd a raktárban, meg az ellenőrzésné’.

Harry nagyon igyekezett, hogy ne essen pánikba annak hallatán, hogy nem maradhat Voldemort közvetlen közelében, de egy kis hálát is érzett a mocskos férfi felé, amiért az figyelembe vette, hogy Voldemort nem éppen bírna nehéz ládákat emelgetni, vagy fene se tudja, mit csinálni. Remélte, hogy varázspálcájára nem lesz szükség – ha Burke megneszelné, hogy nincs neki, talán olyasmire vetemedne… amire a tekintete alapján nagyon szívesen vetemedne.

 - Hogy hívnak, fiam? – fordult az előtte álló Voldemorthoz, majd kilépett a pult mögül, és felszegett fejjel vizsgálgatta, hogy aztán karon ragadja, és az előző helyére húzza a kasszához.

 - Tom Denem – nyögte a fiú, és látszott rajta, hogy csak nehezen képes leplezni a dühét Burke iránt. Megdörzsölte a karját, és tiszteletteljesen fejet hajtott a férfi előtt.

 - És téged? – fordult ezúttal felé a varázsló, és felvillantott egy vicsorgó mosolyt. Harry hátán folyt a verejték, és rémülten kutatott az agyában. Már nem volt biztos benne, hogy jó ötlet, ha a saját nevét használja ebben a környezetben. Nem tudhatta, a családjának miféle híre van a bűnöző körökben, de azt tudta legalább az apjáékról, hogy közismerten Dumbledore-pártiak voltak. Ebből a szempontból pedig nem tűnt szerencsésnek, hogy Potterként mutatkozzon be; bármibe lefogadta volna, hogy Burke nem díjazná, ha kiderülne, hogy egy efféle család sarjának ad munkát.

 - Harry… Denem. – Azzal ő is lesütötte a szemét, de előtte még vetett egy pillantást a csodálkozó Voldemortra. Ez volt az egyetlen név, amit fel mert használni. Remélte, hogy Voldemort sem fog megharagudni miatta.

 - Áhá, testvérek vagytok – csapta össze a tenyerét Burke, majd meg sem várva a választ, ragadta karon, ezúttal őt. Csontos ujjai bilincsként szorultak meg rajta. – Helyes, akkor gyere velem, megmutatom, te hol leszel majd.

Harry egy kétségbeesett tekintettel búcsúzott a társától, aki maga is kicsit tartózkodónak tűnt, és szinte bocsánatkérően bámult rá. Aztán a fiú eltűnt a szeme elől, amikor egy keskeny folyosóra léptek, és sötét szobák előtt haladtak el Burke-kel.

Jó ideig csak a férfi sípoló zihálása hallatszott, majd mikor a folyosó elkanyarodott, és egy szűkös lépcsőn lefelé indultak, a varázsló rekedten megszólalt.

 - Na, és mondjad, fiacskám, mennyiér’ szeretné’ dolgozni nálam? Mit szósz mondjuk két knúthoz?

Harry felháborodott pillantást vetett a férfi rogyott vállára. Azt tudta, hogy Burke nem volt túl bőkezű, persze, de nem gondolta volna, hogy ennyire ostobának nézi majd az öreg.

 - Uram, nekünk több pénz kellene, hogy be tudjuk fejezni a Roxfortot – mondta tiszteletteljes, de kissé megremegő hangon, és dideregve maga köré fonta szabad karját, miközben egyre jobban hunyorgott. Egy lefelé vezető, szűk járaton haladtak, ezért egyre hidegebb és sötétebb lett, minden méterrel.

 - Több? És mégis, mennyi az a több? – mordult fel Burke, és rántott egyet a bal karján, minek következtében Harry kis híján előrebukott. Mikor összeszedte magát, nyugodt hangon próbált válaszolni.

 - Hát… az attól is függ, milyen gyakran fizetne nekünk – felelte óvatosan, és áldotta magát érte, hogy nem mondta ki a nyelve hegyére toluló összeget. Valószínűleg nem nyerte volna el vele a varázsló jóindulatát. Burke azonban így sem tűnt túl boldognak, megint morgott, majd újból rántott rajta egyet. Harry lába alól egy pillanatra eltűnt a talaj, és rémülten kiáltott, de alig egy másodperc múlva újra szilárdan állt, egy homályos helyiségben.

Egy barlangszerű lukban voltak. Az egyenetlen falak mentén szedett-vedett ládák, kartondobozok, papírzacskók hevertek, mindenféle ócskasággal tömve, melyek többsége felborult, és itt-ott az ember lába alá került. Alig volt talpalatnyi hely, ahol Harry üres padlórészt talált, mert a régiségnek tűnő kacatok mellett mindenféle újságok is pihentek szanaszét. A kis teremben két gázlámpa égett, a falon lógtak, és bevilágítottak minden zugot, azonban a jeges levegőt nem tudták felmelegíteni, és a dohos szagot sem nyomta el semmiféle más illat, pedig halványan érzett többfélét is. Egyiket sem tudta azonosítani, de nem számított semmi jóra.

 - Mit akartok, hogy fizessek? – dörmögte Burke, magára vonva Harry figyelmét, és félmosolyszerű fintort erőltetett magára.

 - Öhm… kedvezőnek találom a napi bért… legalább két galleont, minden egyes nap után – mondta hivatalosnak szánt hangon, bár egy kicsit ostobának érezte magát, és már bánta, hogy nem kérdezte meg Voldemortot, hogyan tervezte ezt a kérdést. Nem mert olyan hosszú távlatokban gondolkodni – remélte, hogy amint megszedik magukat, és beszerzik a szükséges holmikat az iskolához, már nem fognak visszatérni ide. A szünidőből körülbelül még másfél hónap volt vissza, addig csak sikerül annyi aranyat szerezniük, amennyiből élni tudnak ebben a szünetben.

Burke ráncos arcán átvonult egy kelletlen fintor, majd morgott egyet, és türelmetlenül legyintett.

 - Egyezzünk meg napi egy galleonban mindkettőtöknek, és kezdjed is a munkát – próbálta lezárni az ügyet Burke, és beljebb terelte a lépcső aljából. Harry sóhajtott, és beleegyezően húzódott közelebb a kupacokhoz. Nem akarta magára haragítani a munkáltatóját már az első napon, örülhettek, hogy felvette őket, és ha Voldemort is kapni fog napi egy aranyat, az már talán elég lesz a szállásukra, és idővel félre tudnak tenni annyit, hogy pálcát vegyenek neki. Előbb-utóbb.

Bukre köhintett, mire felkapta a fejét, és viszolygását és ijedtségét érdeklődéssel leplezve nézett a férfi melletti különös, sötét foltokkal tarkított ládára. El sem merte képzelni, mit rejthet, ezért inkább a varázslót fixírozta.

 - Ez itt az ellenőrző terem – kezdte az, és széles karmozdulattal mutatott körbe. – Itt kell kiválogatni az ereklyéket, amiket beszerzünk, és meg kell állapítani, értékes-e, ha igen, mennyiér’ lehet eladni, és, ha igazán értékes darab, akkor meg kell pucolni, és mehet is a polcokra. Ha értéktelen, ki lehet dobni, vagy visszajuttatni az előző tulajdonosának. Eddig világos?

Harry lenyelte a torkában remegő gombócot, és gyorsan bólogatott. Kezdte sejteni, mi is lesz a feladata, de valahogy nem töltötte el megkönnyebbüléssel.

 - Hogy hogyan tudod eldönteni, melyik eredeti, vagy melyik nem… Itt van ez a bot, látod? Biztos hallottál már a Subrosa szenzorokról, ugye? Ez is pont olyan, csak másra van kiélezve az érzékelője. Semmi mást nem kell tenned, mint egy sárkánybőr kesztyűvel megfogni egy-egy tárgyat, és néhányszor végighúzni előtte ezt a botot. Ha vibrál, vagy rezeg, vagy hangot ad ki, akkor nyert ügyünk van. Az olyanokat beteszed nekem egy ládába, és néha lejövök, és értékelem őket. Ami előtt nem vibrál a szenzor, azt vagy visszateszed a helyére, vagy a kukába dobod, ott van, ni, a sarokba’.

Harry összefonta a karját maga előtt, hogy ne fázzon, majd megint bólogatott, mikor meglátta a konténer nagyságú szemetest az egyik sötét sarokban. Összességében nem volt túl sok dolga, és nem is tűnt olyan nehéznek, úgyhogy egy kicsit megkönnyebbült, bár annak még mindig jobban örült volna, ha Voldemort is ott van vele.

Burke a kupacok közül előkerített egy koszos, ezüstösen megcsillanó poharat, és bemutatta, rajta, hogy képzelte el az ellenőrzést. A szenzor felvillant, és fütyülni kezdett, tehát a pohár valami mágikus képességgel rendelkezhetett. Azt ugyan ő nem tudta meg, hogy milyen képességgel, de nem is bánta.

Burke hamarosan egyedül hagyta, ő pedig feszengve elmerült a sötétebbnél sötétebbnek tűnő tárgyak halmazában.

 -oOHOo-

Harry végtagjai már zsibbadtak a hidegtől. Nem tudta, mióta lehet a pincében, de gyanította, hogy legalább egy fél nap eltelt közben. Az egyik legnagyobb kupaccal kezdte a sortálást, ami az ajtó közelében magasodott, és nem kevés tárgyat dobott át a kis helyiségen a kukához, illetőleg helyezett bele abba a foltos ládába, melyet korábban látott (a láda üres volt, és csak arra várt, hogy Harry megtelítse, és minden egyes újabb tárgynál, melyet majd Burke-nek ellenőriznie kell, böffentett egyet), mégis, a hatalmas halmaz alig csökkent valamit. Eleinte a földön ült, de aztán már annyira elgémberedett, és fázott a hátsó fele, hogy állva folytatta a munkát. Mostanra újra leült, ugyanis remegett a lába.

Hogy elterelje a figyelmet a kellemetlenségekről, próbált másra gondolni. Természetesen Voldemort bukkant fel a legtöbbször az elméjében. Azon töprengett, vajon neki hogy tetszik a munka, majd eszébe jutott a két reggeli incidens – a felriadása és a sebhelye. Az előbbit nem nagyon merte elemezni. Még mindig kettős érzések kavarogtak benne vele kapcsolatban; hol elpirult, és újra felforrósította őt a vágy, és azon töprengett, vajon közelebb is tudna-e kerülni Voldemorthoz, hol viszont éppen ellenkezőleg, elszégyellte magát, és remélte, hogy ez az egész, amit érez, a csókjaik, és az iránta érzett vágy eltűnik, ha legközelebb találkoznak. A sebhelye fájdalmát már sokkal behatóbban szemlélte. Biztos volt benne, hogy Voldemort nem volt jól; nem tudta, miből gondolja, de bármibe lefogadta volna. Ismét megkörnyékezte a gyanú, hogy a fiú azért lehetett-e olyan rossz állapotban, amióta ő a múltban volt, mert készített egy horcruxot. Elvileg az apja halálából hozta létre az elsőt, de Dumbledore ezzel kapcsolatban csak feltételezéseket tett, nem pedig kész tényeket közölt… mi van, ha az igazgató rosszul sejtette, és a feketemágus már jóval korábban gyilkolt?

De az is lehet, hogy csak túlreagálta a rosszullétet. Voldemort elejtett megjegyzéseiből kikövetkeztette, hogy olyasmi miatt hajtott végre egy tiltott varázslatot, hogy megtudja a jövőjét, vagy valami konkrét kérdésre keresett választ… Viszont talán csak hazudott. Talán nem is volt köze a varázslatának őhozzá.

Ám akkor felmerült a kérdés, hogy hogyan került ő ide a jövőből?

Ha nem ezen agyalt, akkor eszébe jutott Ron és Hermione. A barátai még meg sem születtek. Sőt, a szüleik sem születtek meg. Ha nem sikerült haza jutnia a jövőbe, talán soha nem láthatja már őket, de legalábbis, barátok már nem lehetnének. És ettől a gondolattól összeszorult a torka. Meg kell hajtania Voldemortot, hogy találjon ki a számára valamit. Nem lehet, hogy elveszítse a barátait is. Ők voltak a családja, az egyetlenek, akik megmaradtak neki. Vissza kell jutnia. Mindenképpen. Bárhogyan.

Erre gondolt akkor is, amikor a lépcső felől dobogásokat hallott meg. Felkapta a fejét, és feltápászkodott. Az ujjai jegesek voltak, alig hajlottak, ahogy a földre támaszkodott; miután felkelt, karba tette kezét, hogy a hóna alatt melengesse.

Burke hamarosan felbukkant a keskeny járatban. Sípoló tüdővel, lihegve érkezett, töpörödött alakja megroggyant a megerőltetéstől, loncsos haja csapzottabb volt, mint előzőleg.

 - Mára végeztünk – morrant fel a férfi, valami okból meglehetősen idegesen. Mikor Harry bizonytalanul közelebb lépett, felcsattant. – Na, mire vársz, kölyök? Tapsra? Lódulj, ne is lássalak!

Harry összerezzent, és nem is mert ellenkezni. Gyorsan kiiszkolt a dohányfüst szagú öreg mellett, és futólépésben igyekezett felfelé. Egy darabig teljes sötétség vette körül, és saját zihálásán és szívdobogásán kívül semmit nem hallott, majd a távolban apró fénynyalábot vett észre. Mire felért hozzá, már szúrt az oldala. Egy pillanatra megtorpant, majd körülnézett, és próbálta felidézni, merre is kell menni. A folyosó, melyen állt, több helyen is elágazott, néhol teljes feketeségbe borult, néhol pedig éles fény világította meg. Valószínűnek tűnt, hogy késő este van, azért lett még a szokotthoz képest is ilyen sötét. Előre indult el, és megállta, hogy belessen a résnyire nyitott ajtókon, amik előtt elhaladt. A futástól verejtékezett a homloka és a háta, azonban emiatt csak még jobban fázott. Nem utasított volna vissza egy forró fürdőt.

Nem kis megkönnyebbülésére, Voldemort a bolthelyiség pultjának dőlve várt rá. Ő is karba tette a kezét, a szeme alatt sötét karika húzódott. Fáradtnak tűnt, de az éjszín tekintet élénken csillogott a teremben gyújtott lámpások, és az utcáról beszűrődő lámpa fényében.

 - Gyere, jobb, ha sietünk – sürgette a fiú, amint meglátta, és váratlanul átkarolta a vállát, úgy vezette az ajtóhoz. Gyors tempóban haladt, de Harry nem bánta, hogy szednie kell a lábát, bármennyire is tiltakozott a tüdeje ellene. – Már tíz is elmúlt, ilyenkor veszélyes a Zsebpiszok közben lenni.

Ebben nem kételkedett, és örült, hogy egy olyan tudású mágus van vele, mint Voldemort, még ha a fiú nem is volt olyan tanult, mint a felnőtt változat. Megnyugtatta a tudat, hogy a másik olyan sötét varázslatokat is ismer, amiket ő nem, és amik talán az életüket menthetik meg. Kisiettek az üzletből, végigloholtak a szűk, gyéren világított utcákon, és Voldemort végig őt karolta a baljával, a jobb kezét pedig a ruhája zsebében tartotta, a varázspálcáján.

Az Abszol út jóval fényesebb és barátságosabb képet mutatott, mint az előző utcácska, és ott kicsit lassítottak. Nem sokan jártak már erre, a boltok többsége bezárt, csak a Gringottsból, a kacskaringós utca végében magasodó, düledező bank épületéből jöttek ki emberek.

Mialatt beléptek a Foltozott Üst ivójába, Voldemort elengedte, és hozzá fordult.

 - Napi két arany – jelentette ki, és felmutatta a két érmét. Harry csak egy pillantást vetett rájuk, inkább a fiú sötét szemébe meredt, aminek a mélyén különös láng lobogott. – Nem tudom, hogyan érted el, hogy ennyit fizessen … hm… bután fog hangzani… de büszke vagyok rád.

Harry reszketegen felnevetett, és felmelegedett az arca.

 - Hát… én se tudom, miért nem küldött a fenébe, amikor mondtam neki, mennyit akarok – csóválta meg a fejét, és elnézett a kocsmáros irányába, mert hirtelen zavarba hozta Voldemort fürkésző tekintete. – Eredetileg fejenként kettőt kértem, de örülhetünk, hogy ennyit kapunk. Ahhoz képest pedig, hogy két knútról indultunk…

Arrébb álltak az ajtótól, mert egy kisebb csapat érkezett az Abszol útról, és nem akartak útban lenni. Voldemort egészen közel került hozzá, és Harryt zavarni kezdte, hogy érzi a fiú testéből áradó hőt.

 - Ebből ki tudjuk fizetni a holnapi szállásunkat is – jegyezte meg Voldemort halkan, miután a csoport elment, de nem húzódott hátrébb. A karját Harry fejének két oldalán támasztotta meg, és nagyon közelről nézett rá. Harry szája kiszáradt, ahogy az éjszerű szemek az arcát lesték. – És egy tisztességes vacsorát is kapni fogunk. Biztos te is éhes vagy már… Holnap reggel hatkor megint mennünk kell, viszont… arra gondoltam, hogy beugorhatnánk előtte Ollivanderhez. Talán ha megemlítjük, hogy milyen helyzetben vagyunk, megengedi, hogy a pálcádat részletekben fizessük ki. De semmiképp nem tartom jó ötletnek, hogy mindenféle fegyver nélkül legyél Burke-nél. Nem tudom, észrevetted-e, de… eléggé… tetszettél neki.

Mindketten elhúzták a szájukat, és Harryben egy kicsit megint eláradt a szorongás.

 - Ja, láttam – motyogta, majd nem tudta magában tartani, és kibökte: - Jobban örültem volna, ha te is velem vagy ma. Amikor levonszolt a pincébe, komolyan azt hittem…

Nem tudta folytatni, helyette elvörösödve lehajtotta a fejét. Voldemort továbbra is ott állt felette szótlanul. A kocsmából az utolsó vendégek halk sustorgása, és a kocsmáros meg egy másik varázsló joviális beszélgetése hallatszott hozzájuk.

 - Én is azt hittem – vallotta be Voldemort halkan, mire Harry felkapta a fejét. A sápadt arc furcsán zárkózottnak, és kicsit talán dühösnek tűnt. – Amíg fel nem jöttél, végig azt gondoltam, hogy olyasmit kért tőled az öreg, ami nem tartozik a munkakörödbe. Burke egész napra eltűnt, csak egy fél órával zárás előtt jött elő, fizetett, aztán azt mondta, szól neked, hogy gyere fel. Nem számítottam rá, hogy… hogy ilyen jó állapotban leszel.

 - Hm – reagált Harry, és ismét másfelé nézelődött. Nem akart belemagyarázni semmit Voldemort hangjába, ami nem volt ott, de nem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy a fiú talán aggódott érte. Hálás öröm melegítette fel fagyott testét, hiába próbálta visszahűteni magát. Nem tudott nem arra gondolni, hogy amióta itt van, valamennyire fontos lett a fiatal feketemágusnak. – Már ha jó állapotnak tekinthető, hogy majd’ megfagytam odalent.

 - Te mész először fürdeni – vágta rá azonnal Voldemort. – Nem hiányzik, hogy megbetegedj. Holnap pedig a melegebb ruháim közül öltözöl fel. Én nem fáztam annyira.

A gáláns gesztust Harry megint nem tudta mire vélni, de bólintott, aztán leültek az egyik asztalhoz, hogy egyenek végre. Amíg a finom, gőzölgő ételt fogyasztották, végig azon töprengett, vajon Voldemort miért viselkedik ilyen kedvesen vele. Talán tényleg ennyire megkedvelte? Ránézett a fiú arcára, és biztos volt benne, hogy a másik azóta sem akart barátokat… de soha nem érezte még jobban a barátjának magát, mint ebben a pillanatban. És most az egyszer eszébe sem jutott szörnyülködni rajta.

Még nincs hozzászólás.
 
Friss

Lily-Piton kihívás!!

Impress csapat

Az "Impress" szó jelentése: érzékelés, mély benyomás. Csak egy élőt vagyunk képesek érzékelni, főként, akiért bármit

megtennénk.

A fiatal Perselus mindennapjairól szóló írásokat várunk ide, a Lily halála előtti évekből. Végződhet a kettejük szerelme

végtelen boldogsággal, vagy még a könyv cselekményénél is kegyetlenebb sérelmekkel. Ha úgy érzed, szeretnél a fiatal,

reményteli Perselusról és a még jócskán a felnőtté válás előtt álló Lilyről írni, jelentkezz bátran!


Memori csapat

A "Memori" szó jelentése: emlék. Lehet fájó, vagy örömteli, emlékezni csak arra tudunk, aki már nincs velünk.

Perselus Piton szerelme elvesztése után megkeseredett emberré vált. A férfi gyászáról, újjáéledő reményéről, esetleg

tragikus végzetéről szóló történeteket várunk ide! Ha van benned elég bátorság, hogy visszaadd a boldogságot kedvenc

bájitalmesterünket (vagy még mélyebb pokolba taszítsd), ne habozz! Vár a memori csapat...



Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődésed, további információkat a szabályokról és a jelentkezésekről a
//lilypiton.gportal.hu/ oldalon találsz :)

Várunk sok szeretettel!

Meli és Emy, a szervezők

 

2011. 11. 02. -  A II.Torry-Vorry Olimpia végeztével felkerült az alkalomra írt fanficem, az Elcsábít az éjszaka :) A jobb oldalon, külön menüben található. Mivel 18+, és slash, csak az olvassa,aki szereti az ilyesmit, a többieknek hamarosan rakok fel egy-két severitust ^~^

 
Lily utolsó dalai - verseim :)
 
Fanficem:) Piton visszatér - A feltámadott herceg
 
Fanficem: Lily - Látod, így lettem ilyen!
 
Fanficem: A bájitalbébi - Én kicsi Perselusom
 
Fanficem: A kiskígyók is tudnak szeretni
 
Fanficem: Elcsábít az éjszaka (18+) - Készült: a II. Torry-Vorry Olimpiára :)
 
Ennyi mugli járt itt:
Indulás: 2007-11-20
 
Látogatottság:
látotagó olvassa a lapot.
 
Az oldal Bannere:

 

 
Milyennek találod az oldalt?
Milyennek találod az oldalt?

Ez a legjobbbb ebben a témában
Nagyon jó!
Még lehetne rajta csiszolni!
Láttam már jobbat is...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Társoldalaink:

  Cassandra oldala

  Lilcsyke oldala

 Nimphadora oldala

 
Legújabb képek
 
Buttoncsere

Bűbájosok Mindörökké G-portal. Clau

 
Fórumok
 
Lilcsyke Fanficei
 
Nimphadora Fanficei
 
Fejléc

 

 

 

Remélem, újra eljössz :)


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!