- Kíváncsi vagyok, ki tartja a tanfolyamot - morfondírozott Hermione, miközben barátaival
befurakodtak a tömegbe. - Valaki azt mondta, Flitwick fiatal korában párbajbajnok volt.
- Mindegy, hogy ki tartja, csak ne... - kezdte Harry, de a mondat itt csalódott nyögésbe ful-
ladt. Ekkor ugyanis Gilderoy Lockhart lépett a színpadra - ezúttal szilvakék talárban -, s nyomában
nem más érkezett, mint a fekete taláros Piton.
 

Lockhart csendre intette a diákokat, és fontoskodva megszólalt:
- Gyertek közelebb! Mindenki lát engem? Mindenki jól hall? Remek...
- Nos, kedves fiúk-lányok, Dumbledore professzor engedélyt adott rá, hogy megszervezzem
ezt a kis párbajszakkört, melynek célja nem más, mint hogy felkészítsen titeket arra az esetre, ha
esetleg meg kell védenetek magatokat. Jómagam számtalanszor kerültem ilyen helyzetbe - a részle-
teket lásd megjelent műveimben.
- Engedjétek meg, hogy bemutassam segédemet, Piton professzort - folytatta Lockhart, és
széles mosolyt villantott Pitonra. - A tanár úr azt mondja, ő maga sem teljesen járatlan a párbajozás
művészetében. Felkértem hát, hogy asszisztáljon nekem egy rövid bemutató erejéig. Nyugalom,
nem kell aggódnotok: ügyelni fogok rá, hogy ne tegyek kárt a bájitaltanárotokban.
- Az lenne a legjobb, ha kölcsönösen kinyuvasztanák egymást - súgta oda Harrynek Ron.

Piton ajka gonosz vigyorra húzódott. Harry nem is értette, miért mosolyog még Lockhart; ha
őrá nézett volna így Piton, inkább azon törte volna a fejét, hogy merre szaladjon.
Lockhart és Piton szembefordultak egymással, és meghajoltak - mármint Lockhart bemuta-
tott egy cifra gesztusokkal kísért meghajlást, Piton pedig türelmetlenül  biccentett.  Azután kard
módjára felemelték a varázspálcájukat.
- Amint látjátok, felvettük a szabályos alapállást - magyarázta Lockhart feszülten figyelő
hallgatóságának. - Most háromig számolok, és akkor egymásra szórjuk az első átkot. Természetesen
egyikünk sem dolgozik halálos átokkal.
- Arra nem mernék mérget venni - morogta Harry, a fogait csikorgató Pitont figyelve.
- Egy... kettő... három.
Mindketten megsuhintották varázspálcájukat. Piton így kiáltott: - Capitulatus! - mire pálcá-
jából tűzpiros fénysugár lövellt ellenfele felé. Lockhartot telibe találta az átok; lerepült az emel-
vényről, háttal a falnak csapódott, és összerogyott, mint egy zsák.
Malfoy és néhány mardekáros tapssal jutalmazta a mutatványt. Hermione lábujjhegyre állt,
és aggodalmaskodva pislogott Lockhart felé.
- Ugye, nem esett baja?
- Kit érdekel? - kérdezett vissza kórusban Ron és Harry. Lockhart fejéről lerepült a süveg, s
ondolált haja is alaposan összekócolódott.
- Remélem, jól figyeltetek - szólt rekedten, mikor végre sikerült feltápászkodnia, és vissza-
másznia az emelvényre. - Ez egy lefegyverző bűbáj volt. Amint látjátok, elvesztettem a pálcámat -
oh, köszönöm, Brown kisasszony. Valóban jó ötlet volt ezt bemutatni nekik, Piton professzor, de ha
nem sértem meg vele, nyilvánvaló volt, hogy mire készül. Ha akarom, könnyűszerrel hatástalanít-
hattam volna a bűbájt. Mindazonáltal úgy gondoltam, célszerű, ha a gyerekek ilyet is látnak...
Piton gyilkos tekintettel meredt rá, s Lockhart gyorsan témát váltott:
- Bemutatónak ennyi elég is volt. Most lemegyek közétek, és párokba rendezlek titeket. Pi-
ton professzor, ha megtenné, hogy segít nekem...
A két tanár elindult a tömegben, és megszervezte a párokat. Lockhart jóvoltából Neville Jus-
tin Flinch-Fletchley-vel került össze, de Harryékhez Piton ért oda előbb.
- Válasszuk szét egy kicsit az álompárost - szólt fagyos mosollyal a tanár. - Weasley, te Fin-
nigan párja leszel. Potter...
Harry automatikusan Hermione felé fordult.
- Nem, nem - rázta a fejét Piton. - Malfoy, gyere csak ide. Lássuk, mire mész a híres Potter-
rel. Granger kisasszony, maga Bulstrode kisasszonnyal vív meg.
Malfoy vigyorogva odalépett, s a nyomában egy olyan leányzó érkezett, aki erősen emlékez-
tette Harryt a viszonyom a Vasorrúval című könyv egyik illusztrációjára. Kövér volt, és széles álla
erőszakosan meredt előre. Hermione bizonytalan mosollyal köszönt neki, de a lány nem viszonozta
az üdvözlést.
- Mindenki forduljon szembe az ellenfelével! - harsogta Lockhart, immár újra az emelvény-
ről. - Meghajlás!
Harry és Malfoy épp csak biccentettek, s közben egy pillanatra sem vették le a szemüket
egymásról.
- Pálcát szegezz! - hangzott a következő vezényszó. - Háromra lőjetek egymásra lefegyverző
bűbájt - de tényleg csak lefegyverzőt, nehogy valaki megsérüljön. Egy... kettő... három!
Harry megsuhintotta pálcáját, de Malfoy már kettőre megmozdult. Átka telibe találta Harryt,
aki úgy érezte, mintha fejbe vágták volna egy palacsintasütővel. Megtántorodott, de mikor rájött,
hogy nem esett különösebb baja, gyorsan Malfoyra szegezte pálcáját, és így kiáltott:
- Rictusempra!
A pálcából kilövellő ezüst sugárnyaláb gyomron találta Malfoyt, aki nyomban kétrét gör-
nyedt,   és   vihogni   kezdett.   Ezt   Lockhart   is   észrevette,   és   a   harcoló   párok   feje   fölött   rákiáltott
Harryékre:
- Lefegyverzésről volt szó!
Harry a csiklandozó bűbájjal átmenetileg harcképtelenné tette Malfoyt. Sportszerűtlennek
érezte volna újabb átkot küldeni földön fetrengő ellenfelére, ezért inkább várt. Vesztére, mert Mal-
foy két nevetési roham között rászegezte a pálcáját, és valahogy kinyögte átkát:

- Tarantallegra!
A következő pillanatban Harry lába szapora táncba kezdett. - Elég! Elég! - kiabálta Lock-
hart, de a párbajnak végül Piton beavatkozása vetett véget.
- Finite incantatem! - kiáltotta a professzor, mire Harry lába nyomban megállt, Malfoy pedig
abbahagyta a nevetést. Végre mindketten körülnézhettek.
Zöld füstfelhő lebegett a küzdőpárok feje fölött. Neville és Justine zihálva hevertek a pad-
lón, Ron pedig az ölében tartotta a hamuszín arcú Seamus fejét, és valamit magyarázott a törött va-
rázspálcájáról. Hermione és Millicent Bulstrode azonban még mozogtak: Millicent a hóna alatt szo-
rongatta Hermione fejét, aki vinnyogott fájdalmában. Varázspálcáik gazdátlanul hevertek a földön.
Harry odaugrott, és lerángatta Millicentet Hermionéról. Nem volt könnyű dolga, hiszen a lány sok-
kal nagyobb volt nála.
Lockhart fejcsóválva járkált a párbajhősök között.
- Istenem, istenem - sopánkodott. - Kelj fel, Macmillan... Csak óvatosan Fawcett kisasz-
szony... Csípd össze, Boot, akkor egykettőre eláll a vérzés...
- Jobb lesz, ha inkább azt tanítom meg nektek, hogyan kell kivédeni az ellenséges átkot. -
Lockhart kezét tördelve álldogált a terem közepén. Pitonra nézett, de mikor a professzor visszané-
zett rá, inkább elkapta a tekintetét. - Kérek két önként vállalkozót. Longbottom és Finch-Fletchley,
gyertek, mondjuk, ti.
- Nem túl jó ötlet, Lockhart professzor. - Piton úgy úszott oda, mint egy hatalmas, gonosz
denevér. - Longbottom a legegyszerűbb átokkal is katasztrófát okoz. Gyufásskatulyában fogjuk fel-
küldeni Finch-Fletchley maradványait a gyengélkedőbe.
Neville kerek és rózsaszín arca még pirosabb színt öltött.
- Legyen inkább Malfoy és Potter - tette hozzá Piton kaján mosollyal.
- Kitűnő! - lelkendezett Lockhart, és a terem közepére terelte a két fiút. A többiek engedel-
mesen utat nyitottak nekik. - Figyelj, Harry - szólt Lockhart. - Mikor Draco rád szegezi a pálcáját,
te csináld ezt.
Azzal felemelte saját pálcáját, és megpróbálkozott egy bonyolult lengetős figurával, de az
egészből csak annyi lett, hogy a végén elejtette a pálcát. Piton gúnyos mosolyától kísérve gyorsan
lehajolt érte, és így szólt:
- Hoppá... Egy kicsit izgatott a pálcám.
Piton odalépett Malfoyhoz, és valamit súgott neki. Malfoy elvigyorodott. Harry nyugtalanul
pillantott Lockhartra:
- Tanár úr, megmutatná még egyszer a védekezést?
- Betojtál? - sziszegte Malfoy halkan, hogy Lockhart ne hallja.
- Csak szeretnéd - vetette oda Harry.
Lockhart kedélyesen megveregette Harry vállát. - Csak csináld, ahogy mutattam, fiam.
- Dobjam el a pálcámat?
Lockhart azonban már nem figyelt rá.
- Három... kettő... egy... tessék! - harsogta. Malfoy felemelte a pálcáját, és így kiáltott:
- Serpensortia!
A pálca vége mintha felrobbant volna. Harrynek a szája is tátva maradt a döbbenettől. A pál-
cából egy hosszú fekete kígyó csusszant ki. Lehuppant a földre a küzdő felek között, és nyomban
felemelte a fejét, támadásra készen. A közelben állók sikoltozva hátrálni kezdtek.
- Ne mozdulj, Potter - szólt higgadtan Piton. Pár másodpercig élvezettel nézte Harry és a dühös kígyó kettősét. - Mindjárt eltüntetem...

- Majd én! - rikkantotta Lockhart, és a kígyóra szegezte pálcáját.
Hatalmas dörrenés rázta meg a terem falait; a kígyó, ahelyett, hogy eltűnt volna, négy méter
magasra felrepült, majd nyekkenve visszazuhant a padlóra. Ettől persze még dühösebb lett; sziszeg-
ve megindult Justin Finch-Fletchley felé, újra felemelte fejét, és méregtől csöpögő fogakkal támad-
ni készült.
Harry maga sem tudta, miért tette, amit ekkor tett. Nem is határozta el magát a cselekvésre,
csak érezte, hogy elindul, mintha kerekeken gurítanák, és nevetséges elszántsággal rákiált a kígyó-
ra:
- Hagyd békén!

Valami csodálatos és érthetetlen okból a kígyó nyomban visszaroskadt a földre, mint holmi
vastag, fekete locsolócső, és Harryre függesztette tekintetét. A fiú érezte, hogy minden félelme el-
száll. Biztos volt benne, hogy a kígyó már senkit nem fog bántani - de hogy honnan tudta ezt, arról
fogalma sem volt.
Vigyorogva ránézett Justinra; megkönnyebbült, csodálkozó, esetleg hálás pillantást várt a fi-
útól - de semmiképp sem dühös és rémült grimaszt.
- Hagyjál engem békén, jó!? - kiabálta Justin, és mielőtt Harry felelhetett volna, kirohant a
teremből.
Piton előrelépett, és intett a pálcájával - a kígyó nyomban fekete füstpamaccsá változott -,
majd Harryre nézett. Összeszűkült szemmel, töprengve fürkészte a fiút.
Harryt ez még jobban elbizonytalanította, csakúgy, mint a terembe zsúfolódott tömeg ellen-
séges, gyanakvó moraja, amit tompa, távoli zúgásként érzékelt. Azután egyszer csak érezte, hogy
valaki megrángatja a talárja ujját.